Feslik a setét...

Sűrved a setét
éjjeli posztó,
az a szövőszék,
jaj, de magas!
A csillagménesnek
abrakot osztó
telihold fénye
ólomsugaras.

Héj, famulus,
a szomjúság támad,
s már egy hete
száraz a cseber!
Üres kupához
illik a bánat -
nem üzen Tokaj,
sem víg Eger!

Beregszász hegyei
megrontva ülnek,
hasznát elszívták
kóbor ördögök.
Ott most tablettás
lőréket szürnek,
s az Úristen ege
hasztalan dörög.

Nem terem nékünk
malosa szőlő,
mustot sem ád,
mert nincs bakator.
Onthat itt áldást
májusi felhő,
bor nélküli iszonyú
gyászos a tor.

Lány lép szobámba,
palack a kezében,
sok leomló fürtje
vadfekete.
Rejtem a szívem
rácfeketébe,
de részegen villan
rám a szeme...

Feslik a setét
éjjeli posztó,
rikolt a harsona–
hangú kakas.
Vakít a képernyőn
frissen hullt porhó,
s magas a kedvem,
ma újra magas!